A Téboly

Vadul fújó szél és teljes szélcsend vagyok,

Lényem éjfekete, mégis napként ragyog.

Magam után mindörökké nyomokat hagyok,

De nem találsz rám, mert hol keresnél, nem vagyok.

Élek, halok, létezem, de nem láthatsz soha,

Nem érinthet engem meg a Nap sugara.

Melletted vagyok, a kezedet fogom,

Vezetlek, pedig nem látsz, nem hallod hangom.

Én vagyok a születés, a halál, az élet;

Az érzelmek, a test és a lélek.

Benne vagyok az esőben, a villámban, a szélben;

A sötétségben, az árnyban és a fényben;

Mindenestől gonosz vagyok, mégis féltelek,

Én vagyok a gyűlölet, mégis szeretlek;

Vérben ázok, és tiszta vagyok,

Szent vagyok, és bűnös vagyok,

Jó vagyok, és rossz vagyok,

Szép vagyok, és csúnya vagyok,

Beteg vagyok, és jól is vagyok,

Túlélem, és belehalok.

Bízz bennem és rettegj tőlem,

Ússz a mélybe, s repülj velem!

Én vagyok a Téboly, a te őrületed,

Kívánom, hogy őrizd meg és veszítsd el az eszed,

Akarom, hogy élj és halj egyazon percben,

Maradj velem, és szállj a végtelenségben!

Én vagyok a bátorság, a félelem,

Szűz vagyok, mégis gyermekem minden,

Áldott vagyok és átkozott,

Elragadott és elhagyott,

Gyilkos és gyógyító,

Szolga és uralkodó.

Szabad vagyok, valami mégis rabságban tart,

Átok ez, mit a világ a nyakamba varrt.

Én vagyok az idő és a tér,

Tüdődben levegő, testedben vér,

Egy régi barát és egy idegen,

A zsarnokság és a kegyelem,

Az éltető víz és a pusztulás tüze,

A gyűlölet lángja, a szerelem fénye.

Nem vagyok semmi, mégis én vagyok minden,

Kapaszkodj belém, fogd kezem, és elviszlek innen.

Én vagyok a Téboly, a te őrületed,

Kívánom, hogy őrizd meg és veszítsd el az eszed,

Akarom, hogy élj és halj egyazon percben,

Maradj velem, és szállj a végtelenségben!