|
3. fejezet
Rhea&Orphne 2008.06.12. 20:30
3. fejezet
A titokzatos látogató
Annak ellenére, hogy tavasz volt, aznap hamar besötétedett, és megkezdődött az éjszaka. Eva aludt, Barbara még az ágyában olvasott, amikor fordult a zárban a kulcs. Az idősebb lány először azt hitte, képzelődik, de amikor egy ismerős kattanással kinyílt az ajtó, nagyon ideges lett. Besurrant húga szobájába és magához ragadta a teniszütőt. Zajtalanul lelopakodott a lépcsőn, és ezüstösen halványkék szemeit meregetve koncentrált a látogatóra.
Mély, dörmögő, de halk hangot hallott.
Eszerint többen jöttek. Vagy egy őrült, aki éjszakánként idegen házakban járkál, és eldiskurál önnönmagával.
- Jaj, de sötét van! – nyafogta egy rikácsoló hang.
Barbara ijedtében hátraugrott, és lefejelte a lépcsőkorlátot. Annyira álmos volt, hogy nem bírta megállapítani, ismeri a hangot, vagy sem. Félhangosan káromkodott egy sort, majd tovább fülelt.
- Hol a villanykapcsoló?! – kérdezte a cseppet sem csöndes, visítás-szerű hang tulajdonosa.
- Itt – felelte a másik, majd megnyomva beszélgetésük tárgyát, fényt varázsolt az előszobába.
Barbara bebújt a lépcső alá.
A világosságban vette észre, hogy csak az apja és a Házi Sárkány tért haza az esküvőről. Regina az állatkínzást szemléltető kabátját vakarta le magáról, apja, ezzel már végezvén, a konyha felé vette az irányt.
- Jaj, olyan éhes vagyok! – nyafogott Regina a fogas mellől – Remélem, a „kis házi-tündéred” hagyott valami kaját.
Esküvőn voltál, te telhetetlen – gúnyolódott magában a boszorkány – Még hogy vigyázol az alakodra!
- Barbarára célzol? – kérdezte George.
Regina dühösen ciccentett.
- Őt hívod így, nem? – fanyalgott.
Miután kabátját sikerült a fogasra helyezni, nekiállt arcát ellenőrizni az előszobai tükörben.
Én a helyedben kerülném a tükröket – gondolta magában Barbara.
- Regina! Azt hiszem, meg kell beszélnünk néhány dolgot – mondta George, és megállt a számára kedves mellett.
- Mondd csak, édesem! – felelt a nő, szemét továbbra is a tükörképén legeltetve.
- A gyerekekről lenne szó.
A Paradicsommadár ellibbent a tükörtől, és megállt szerelme előtt.
- Mindig a hülye kölykök! – kelt ki magából – Elegem van, George! Ezt nem lehet bírni épp idegekkel! Téged más sem érdekel, csak az a két semmirekellő! George! Félrevezetnek! Valójában szánalmas kis csimpánzok, akik rád akaszkodnak!
Barbara alig bírta visszatartani kitörni vágyó dühét. Foga összekoccant, keze pedig remegett a gyűlölettől. Legszívesebben nekiugrott volna a Házi Sárkánynak, és széttépte volna.
- Regina! Nem beszélhetsz így róluk! Ők a gyerekeim!
- George! Hát nem érted? Barbara játssza a tündéri apuka kedvencét, de amint elmész itthonról, egy szörnyű boszorkánnyá válik!
- Biztos még nem tudja elfogadni ezt az új helyzetet – vélekedett az apa.
- Nem erről van szó! – tombolt Regina – Reggel is az ölembe öntötte a gyümölcslevet!
- Ilyen bárkivel előfordulhat.
- Minden áldott reggel?! Istenem, George, lásd már át a helyzetet!
- Barbara egy különleges lány. Vigyázni kell rá. Néha kicsit szeles, de…
- Kicsit szeles? Ez nem lehet igaz! Gyere, George! Üljünk le az asztalhoz, és beszéljük meg higgadtan ezt a dolgot. De én addig magyarázom, amíg meg nem érted.
A férfi megadóan bólintott, és a nő után leült a vele szemben elhelyezett székre.
Barbara fújt egy nagyot, majd visszaosont szobájába.
Lefeküdt, de nem tudott elaludni. Egyszerűen nem bírta felfogni, hogy mit lehet szeretni egy ilyen nőn. Hogy bírja ki az apja? Mi az oka, hogy még nem dobta ki „vissza a feladónak” címzéssel.
Elmélkedése közben elnyomta az álom.
Eva arra riadt fel, hogy valami csattant a tetőn. Megnézte az óráját, az hajnali hármat mutatott. Felkelt, odament az ablakhoz, és a függönyt kihúzva kinézett rajta. Lent, a szembe-szomszéd kutyája veszett ugatásba kezdett. Eva megrázta a fejét, és visszafeküdt az ágyába.
Egyszer csak dermesztő hideg csapta meg takaró alól kilógó karját. Megborzongott, és behúzta a meleget kínáló takaró alá.
Valami vagy valaki tompán puffant a szobán kívül. A kislány szeme újra felpattant. A valaki – mivel úgy tűnt, emberi lényről van szó – elindult az ő szobája felé, aztán félúton megállt, és irányt változtatott.
Eva felült az ágyában, és mélyeket pislogva az ajtó felé nézett.
Valaki jár itt – gondolta –, és a tetőtéri ablakon jött be. De miért nem az ajtót használta?
A valaki ekkor benyitott egy szobába. Méghozzá az idősebbik lány, Barbara szobájába.
A kislány kiugrott az ágyából, és amilyen csöndesen csak tudott, odalopakodott nővére ajtajához.
Bent lámpát kapcsoltak.
- Üdvözöllek, Rhayave! – hallatszott egy mély férfihang.
- Szia! – felelt Barbara álmos hangon.
Eva megijedt.
Valaki jött Barbarához, méghozzá egy felnőtt, aki döngő léptekkel jár, és az ablakon keresztül közlekedik, és Barbara ismeri őt. Ez nagyon rosszul hangzik – gondolta a kislány.
- Megkaptad a Tanács üzenetét? – kérdezte az idegen.
- I-gen – felelte Barbara a két szótag között óriásit ásítva. – Korán van?
- Nulla-három-nulla-hat. Az nem tudom, mennyi – sorolta a férfi.
- Nem sok – adta meg a választ a lány.
Az idegen bácsi nem tudja az órát, tehát nem járt iskolába. Legalábbis a második osztályt biztos kihagyta. Vagy lehet, hogy csak pont akkor hiányzott, amikor az órát tanulták. Tehát, azért jár Barbarához, hogy megtanulja az órát. Elvégre nekem is ő segített. Hát ez rém egyszerű. Ennyi erővel hozzám is járhatna. Én is segíthetnék neki! – gondolta a kint hallgatózó kis Eva.
- Rhayave! A mai találkozó nagyon fontos, de ezt bizonyára te is tudod – mondta a férfi.
- Nem. Semmit sem tudok, ugyanis senki nem mondott nekem semmit. Már az is meglepett, hogy itt felbukkantál. Lennél kedves beavatni?
Vajon mit jelent az, hogy ’rhayave’? – töprengett a kislány – Ez csakis valami köszönés lehet! Például… ha valaki ásít, mint Barbara, azt mondjuk: ’Rhayave!’ Igen. Ez logikus. De azért holnap még megkérdezem aput vagy a zseniboszorkányt.
- Nos, a Tanács úgy döntött, hogy bevon téged, és értesít arról a tényről, hogy… khm… hogy te is… khm… Sosem gondolkodtál még azon, hogy honnan származhat a varázserőd?
- Néha eszembe jutott ez a kérdés.
- És?
- Gondolom valahonnan az anyám családjától. Biztos nem apámtól. Viszont ez kicsit sem ésszerű. Akkor a húgom miért nem tud varázsolni? Elvileg akkor neki is kellene… legalább egy kicsit… És az sem rémlik, hogy anyám seprűn röpködött volna.
- Pedig helyesen következtettél, Rhayave! Ahogy mondtad, a varázserődet az anyád családjától, pontosabban az anyai nagyanyádtól örökölted.
- Komolyan? Őt nem ismerem, pedig milyen jó lenne, ha tudnék róla…
- Azért nem ismered, mert ő velünk élt a Másik Világban.
Tyűha! Másik Világ! Az vajon melyik országban lehet? – morfondírozott Eva.
- És ha valamikor átmegyek, meglátogathatom?
- Nos, sajnálom Rhayave, de… egy héttel ezelőtt elhunyt.
- Istenem… – jajdult Barbara – Nos, akkor esetleg a sírját egyszer…
- Nagyi, nagyi! – nyöszörögte az ajtón kívül a kislány.
- Őszinte részvétem – mondta az idegen. – Azonban el kell árulnom, hogy a nagyanyádat királynőként temettük el. Élete utolsó éveiben ő volt országunk, Garia királynője.
Jaj, de jó! Az én nagyim egy királynő! Holnap mindenkinek elmondom a suliban! – gondolta Eva.
- Tényleg? – csodálkozott Barbara – Miért nem említetted ezt nekem? Sokszor jártál nálam, híreket hoztál nekem Gariáról. Miért a legfontosabbat hagytad ki?
- Ő kívánta így, mert beteg volt, de kérlek, nyugodt meg, és hallgasd végig a mondandóm.
- Mesélj! – sóhajtotta.
- Országunk törvényes uralkodója…
- Hé! És hol marad az egyszer volt, a jó öreg Óperenciás, meg az Üveghegy… – vágott közbe a boszorkány pimaszul, de a férfi kitartóbb volt.
Újrakezdte.
- Országunk törvényes uralkodója Fettorio volt, de ő meghalt. A trón üresen maradt, mert az elhunyt király nem jelölt ki törvényes örököst, utódja pedig nem volt. Így a Tanács felrajzoltatta a családfát, és kijelölte a törvényes trónörökösöket. Az egyik Gadeira volt, a nagyanyád, a másik pedig Camia, aki vérségileg közelebb állt az elhunyt királyhoz, viszont nem volt varázsereje, ami azért nem jön rosszul egy uralkodó esetében. A Tanács hosszú éjszakákig ülésezett, mígnem meghozta a döntést, és Gadeirát jelölte királynőnek. Uralkodása öt évig tartott, mert egy betegség elvitte közülünk. A Tanács megint összeült, és kijelölte a lehetőségeket. Mindenki azt hitte, hogy Camia lesz a királynő, de tévedtünk. A Tanács nem őt jelölte ki, hanem Téged.
- Micsoda?! – nyögte Barbara. – Az meg hogy lehet? Hiszen én…
- Te tudsz varázsolni – fejezte be a lány helyett a mondatot az idegen.
- És ez ennyit számít? – fakadt ki a Barbara.
- Nehogy azt hidd, hogy odaát nem akadtak ki! Szinte mindenki meglepődött. De aztán a Tanács megmagyarázta döntését. Azt mondták, azért választották a varázsolni tudó trónörököst, mert az országot valószínűleg meg fogják támadni. És azért jobb, ha egy varázserővel bíró ember az ország vezetője. Jelen esetben egy fiatal hölgy.
A nővérem egy királynő? Egy zseniboszorkány-királynő? De jó! Akkor parancsolhat mindenkinek! Még Reginának is! Jaj, de jó! – gondolta az ajtó előtt kuksoló Eva.
- De ha én elfogadom a trónt – kezdte Barbara –, elkerülök innen, ebből a világból. Igaz?
- Igen – felelt az idegen. – Ez azt jelenti, hogy nem jöhetsz vissza ide.
A lány megrémült.
- Mármint nem sokszor jöhetsz vissza – helyesbített a titokzatos látogató a megnyugtatás kedvéért.
- De… a húgom! A húgomat vihetem?
- Sajnálom, Rhayave, de nem. Csak te jöhetsz át.
- De miért? Mi bajuk lesz, ha viszek magammal egy kislányt?! – csattant fel Barbara.
- Gondolkozz a húgod fejével! Egy kislány, aki itt él. Nem tudna átszokni. Te rendben vagy, hiszen idősebb vagy, és már jártál is ott. Könnyebben bírod a változásokat. De őt nem szabad átvinni! Azzal csak bajba sodornád.
A kint hallgatózó Eva már alig bírta nyitva tartani a szemét, de amint rá terelődött a téma, felélénkült:
Mi? Barbara elmegy? És nem jön vissza? És engem itt hagy? Reginával meg apával? Nem! Ezt biztos nem teszi meg – gondolta.
- De hidd el nekem, Patrion, hogy Eva nagyon könnyen átszokna! Te nem ismered! Nagyon okos kislány!
- Hány éves is?
- Kilenc lesz jövő héten.
- Tehát nyolc – szögezte le az idegen.
- Igen, nyolc – egyezett ki Barbara idegesen.
- Mesélek neked valamit. Egyszer egy anya és a csöppnyi fia is átjöttek. Az anya boszorkány volt, és ragaszkodott hozzá, hogy a fiát is átvihesse a Másik Világba. Beleegyeztek, így mindketten átkerültek. De aztán egy éjjel megtámadták a nőt. Elvitték, és bezárták egy várbörtönbe. A gyerekről pedig senki sem gondoskodott. Két héttel később, mikor az anya kiszabadult, nem találta otthon a fiát. Azt hitte, elbújt a gyerek az erdőben. Mikor elindult keresésére, megtalálta a gyerek maradványait, darabjait. Széttépték a fenevadak.
A kint kuksoló Eva felsikoltott.
- Mi volt ez? – kérdezte rémülten az idegen.
Eva elbújt a kanapé alá, hogy nehogy megtudják, ébren van.
- Biztos a húgom vagy Regina. Várj egy percet.
Az ajtó kinyílt, és megjelent benne Barbara feldúlt ábrázata. Körbenézett, és mikor látta, hogy senki sincs az ajtónál, visszaosont a szobába.
- Nos? Mit gondolsz a történetről?
- Azt, hogy miféle béna boszorkány az, aki nem képes megvédeni magát és a gyerekét.
- Azt hiszed, hazudok?
- Nem!
- Akkor?
A lány olyan hangot adott ki, amit úgy lehetett volna meghatározni, hogy a zokogás és a sóhaj között valami.
- Rendben van. Meggyőztél. Eva marad. De nagyon fog hiányozni.
- Erősnek kell lenned, Rhayave! Mostantól teljesen megváltozik az életed.
- Az biztos – felelte búsan a lány.
- Egyet ne feledj: Gariának szüksége van rád.
- Tudom.
- Rendben. A Tanács úgy döntött, még egy hetet ad, hogy elbúcsúzz. Egy hét múlva hajnali háromkor eljövök érted, és átviszlek. Csak a legfontosabbakat hozd magaddal! Tudod, a Kapu kissé megváltoztat minket.
- Értettem – felelte Barbara.
- Akkor én megyek. Isten veled, Rhayave! Egy hét múlva találkozunk!
- Szia Patrion! Jó éjt!
- Neked is.
Eva remegett a kanapé alatt.
Az ajtó kinyílt, és kilépett rajta az idegen. Alakját megvilágította a szobából kiáradó fény. Hosszú haját fonatban viselte, öltözékre felettébb különös volt. Ingét nadrágjába tűrte, vastag bőrszíjjal erősítette meg. Lábán térdig érő csizma volt. Ingjére ráhúzott egy kaftánszerű, színes ruhadarabot. Oldalán kard lifegett.
A Patrionnak nevezett idegen – Eva úgy vélte, a Patrion csak az illető beceneve lehetett – kimászott az ablakon, és a tetőn lecsúszva eltűnt.
Barbara szobájában kialudt a fény. Eva a maradék erejét összeszedve visszavánszorgott az ágyáig, belehuppant, és szinte azonnal elnyomta az álom.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
