|
Elvesztett hit
Orphne 2008.06.15. 16:57
Elvesztett hit
Gyermekként azt hittem, az élet gyönyörű,
Színes, hosszú, boldog, mesébe illő.
Azt hittem, boldogan élek majd, amíg meg nem halok,
S odafentről néznek le rám a mennybeli angyalok.
Hittem, hogy a világban meglelem a helyem,
Félelem és bánat nélkül élem majd életem,
Nyomát sem látom majd halálnak és gyásznak,
Mert rám a Nap, a Hold, s a csillagok vigyáznak.
De azóta már felnőttem, rá kellett ébrednem,
Hiába próbáltam megfelelni, megtört a lelkem.
Szívem darabokban hever lábaim előtt, mint néhány jégszilánk.
Hazug mesék ringattak álomba, és a keserű magány vár rám.
Csalódtam a világomban, az egész életben,
Fázom, és várom a halált a jeges vízben.
Kavarog bennem gyűlölt múltam, jövőm elveszett.
Jégbe fagyott könnyekkel siratom a szépet.
Szeretnék még mindig tudatlan gyermek lenni,
Mosolyogni, szeretni, és szívből nevetni.
Tudom jól, hogy a tudás megölte a hitemet,
A magány és a kínszenvedés élve eltemet.
Pedig gyermekként még reménykedtem,
Álmaimat szövögettem, féltőn dédelgettem,
Vak voltam, nem láttam az élet fájdalmait,
Csak egy ostoba gyerek szívének vágyait.
Hittem, hogy a világban meglelem a helyem,
Félelem és bánat nélkül élem majd életem,
Nyomát sem látom majd halálnak és gyásznak,
Mert rám a Nap, a Hold, s a csillagok vigyáznak.
De azóta már felnőttem, rá kellett ébrednem,
Hiába próbáltam megfelelni, megtört a lelkem.
Szívem darabokban hever lábaim előtt, mint néhány jégszilánk.
Hazug mesék ringattak álomba, és a keserű magány vár rám.
Az édes álom szertefoszlott, elszállt a hűvös széllel,
Mindazt, amit elterveztem, sosem érhettem el.
Sötétség és néma csend vesz körül, érzem, megfagyok.
Gyűlölöm ezt a hazug világot, és azt, aki vagyok.
Orphne
2007-08-11
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
