|
6. fejezet
Rhea & Orphne 2008.09.12. 18:39
6. fejezet
A Kapu
Barbara mindent előkészített az utazáshoz. Éjfélkor lefeküdt egy kicsit, próbált aludni, de nem jött álom a szemére. Egy órán keresztül egy meghatározott pontra nézett, a lehető legtávolabbra, amit szobája engedett, és azon gondolkozott, melyik a jobb: itt maradni Reginával és a húgával, vagy Gariában élni teljesen egyedül, viszont Házi Sárkány-mentesen. Nem lelte a jó öreg arany középutat, pedig ott kellett lennie valahol. Mindig ott kell lennie. Így a lány csak egy dolgot tudhatott biztosan. Eva hiányzik majd neki a legjobban. Mikor eljött az idő az indulásra, elkezdett komolyan készülődni. Hátára kapta csomagját, kezébe a leveleket, és benyitott húga szobájába.
A kislány átfordult a másik oldalára. Szőkés haja szétterült párnáján. Halkan szuszogva aludt, vagy legalábbis úgy tett. Barbara furcsállotta, hogy a kis alvómaci, név szerint Börmi nincs a helyén. Eva mindig azzal aludt, most meg hirtelen… De aztán eszébe jutott, hogy a drága Börmi a múlt héten fogat mosott, így fogkrémes lett a pofija, és szegény kénytelen volt elmenni egy üdülésre a mosógépbe, majd a szárítókötélre. Bizonyára ott is maradt.
A boszorkány leült Eva ágya szélére. Agyán fel-alá szánkázott a gondolat: Talán most látja utoljára imádott húgocskáját.
Felsóhajtott.
- Bárcsak magammal vihetnélek – suttogta – Milyen jó lenne! Regina nélkül… Hogy örülnél…
Végigsimított a kislány arcán, és utoljára odabújt mellé az ágyba, mint reggelente. Barbara sosem volt az az elérzékenyülős típus, most mégis úgy érezte, mintha egy csöpögős film főszereplője lenne.
Puszit nyomott alvó húga kobakjára, letette az éjjeli szekrényre a levelet, és kilopakodott a házból.
Eva csak ezt a pillanatot várta. Kipattant az ágyából, felkapta a telizsúfolt tatyóját, és utoljára végignézett szobáján. Pillantása megakadt a levélen, melyet nővére helyezett el pár perce. Zsebre vágta.
Bekukkantott apja szobájába. George iszonyatos hangerővel horkolt, vagyis inkább zakatolt, mint a kis gőzös. Eva elmosolyodott, lerakta üzenetét az éjjeli szekrényre, a Barbara által költött példány mellé. Pillantása áttévedt az ágy másik oldalára. Regina halkan pihegve aludt. Kanárisárga fürtjei hajcsavaróba rakva billegtek feje tetején. A kislány az ő asztalkájára is lerakott egy levelet rajzzal ellátva.
- Úgy fogsz hiányozni! – mondta ironikusan a szuszogó nőnek, azzal kivágtázott a házból.
Az utcára lépve megpillantotta Barbarát, aki épp balra kanyarodott. Eva nem tétovázott, kisebb távolságot hagyva követte. Ezt a módszert különböző kémfilmekből tanulta. Ott valahogy mindig bejött. Majd’ másfél órán keresztül baktattak. Egyszer csak kiértek a város széléhez, ahol egy meglehetősen öreg fűzfához támaszkodva egy férfi várakozott. Mikor meglátta Barbarát, odarohant hozzá.
- Végre! Majdnem elkéstél, Rhayave – szólt.
A boszorkány rántott egyet a hátizsákján.
- De mégsem késtem el – felelte.
A fickó bólintott.
- A Kapu másik oldalán Garia hadvezére vár ránk. Senki sem tudja, hogy eljöttél?
- Nem – felelte Barbara, majd csöndesen hozzátette – Remélem.
A férfi – akiről Eva megállapította, hogy azonos az éjszakai látogatóval – elővett egy követ, és fura jeleket karcolt vele a fába.
Az egész olyan volt, mintha varázsolt volna. Aztán kiderült, hogy tényleg varázsolt. A fa törzse középen felizzott, kék fényből a következő felirat rajzolódott ki: „Garia”. A betűk megnőttek, a fa megrázkódott, és teljes egészében ontani kezdte a fényt. Ekkor hatalmas roppanással félbehasadt. A törés mentén kiáradó világosság még erősebb volt. A körülállóknak be kellett hunyniuk a szemüket. Aztán a fény kissé elhalványult, így mindenki újra látott. És nem is akármit: egy izzó kaput, melyben zöld színű kavalkád ragyogott.
Eva tátott szájjal figyelte a jelenséget.
- A hölgyeké az elsőbbség – szólt a férfi, és előre engedte Barbarát.
A lány engedelmesen átlépett a Kapun, és elnyelte a zöld valami. Ezután a férfi következett. Mikor ő is eltűnt, Eva nem habozott, meglódult, és átrohant az egyre szűkülő Kapun.
Egy virágokkal teli tisztáson tért magához. Körbenézett, de nővérét nem látta sehol. Egy pillanatra kétségbe esett, de aztán észrevett két távolodó alakot. Utánuk iramodott. Illetve iramodott volna, de elesett. Nővérétől tanult válogatott szitkokat sziszegve felállt, és majd elakadt a lélegzete. Az induláskor felvett ruhája – ami egy rövidnadrágból és egy mintás blúzból állt – teljesen eltűnt. Helyette egy zöld, egyberészes, bokáig érő selyemruha volt rajta. Felül egész a testéhez simult, deréktól lefelé kislányosan bővebb, derekán vékony öv feszült. Lábán nem az otthon felöltött tornacipőjét viselte, hanem egy bőrből készült topánkát. Hátizsákja is kissé megváltozott: vászontatyó lett belőle. Eva nem győzött ámulni, de még idejében észbekapott, így a nővére után loholhatott. Barbarát és az éjjeli látogatót, Patriont egy völgyben érte utol. De már nem csak ketten voltak. Csatlakoztak egy nagy darab, széles vállú, katonának öltözött férfihoz, aki hintóval várta őket.
- Üdvözlöm, hercegnő! – szólt a hintóbirtokos – A nevem Anaro. Az ország hadseregének vezére vagyok.
Barbara engedte, hogy a férfi kezet csókoljon neki. Eva nem hitt a szemének. Nővére öltözéke is megváltozott. Sötétkék, csepp-kivágású ruhát viselt, mely kecsesen idomult alakjához. Az ő derekán is bőröv volt, lábán magasított sarkú kék cipellő díszelgett. Hajában virágok voltak, ránézésre margaréták.
A kislány önkéntelenül a saját hajához kapott. Fürtjei már nem voltak copfba fogva, mint induláskor, ehelyett most szabadon lengett, és virágokkal volt tele.
- Jó estét, Anaro – köszöntötte Barbara a hadvezért, majd beszállt a hintóba.
Őt követte Patrion, majd a jól megtermett Anaro. És ekkor toppant elő Eva, ám sajnos túl későn. A hintó ajtaja becsukódott, a kocsis a lovak közé csapott, és elhajtottak. A kislány szomorúan tekintett utánuk. Szája sírásra görbült, szemét elöntötték a könnyek. Zokogva roskadt le az egyik kidőlt fára.
- Elmentek – hüppögte maga elé.
Mikor könnyei elkezdtek felszáradni, eszébe jutott az a történet, amit Partion mesélt Barbarának, a kisfiúról, akit felfaltak a farkasok. Az erdőben. Így kisírt szemmel, de elindult egy falut vagy legalább egy házat keresni.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
