|
7. fejezet
Rhea & Orphne 2008.11.07. 21:04
7. fejezet
Az erdő hercegnője
Nem csak Eva nem érezte jól magát Gariában. Amint Rhayave hercegnő megérkezett a palotába Anaróval és Patrionnal, ünneplésre gyűlt össze minden ember, aki csak az épületben és a környékén fellelhető volt. Az újdonsült trónörökös azonban semmi okot nem látott erre. Két kísérőjét maga mögött hagyva felment az egyik szobájába. Szerencsére pontos útbaigazítást kapott, így nem tévedt el a folyosók útvesztőjében.
Ami a szobát illeti, fényűző volt, akárcsak a palota többi része, sőt, talán még fényűzőbb. Bárki más rácsodálkozott volna a királyi lakosztály szépségére és gazdagságára, de Rhayave arca kifejezéstelen maradt. Látott már szépet, látott csodát és varázst, hiszen boszorkány volt.
Csak egyszer fordult körbe a szobában, aztán a tükör elé állt. Szép méretes példány volt, közepesen vastag, díszes kerettel, elő kis asztallal, amin dobozok voltak.
A lány felnyitotta az első dobozt. Hercegnői fejdísz volt benne valamilyen ezüstnél sötétebb, kékes fényű fémből, sötétkék ékkövekkel díszítve. A fejdísz mellett egy sötétkék kristálylánc volt hozzá illő fülbevalókkal. A boszorkány ajkába harapva lezárta a ládikát. A többit már meg sem merte nézni. Visszatekintett a tükörbe, majd elmormolt egy varázsigét. A bűbájtól fekete haja hosszabb lett, egészen bokáig érő, s úgy omlott le testén, mint valami palást. Ezzel a hercegnő Barbara Thompson véglegesen eltűnt a mindenség összes világából.
Rhayave ledobta a magával hozott táskát a terebélyes ágyra, aztán még fordult néhányat a szobában. Még néhány varázsige hatására kibontott haja hosszú fonatba rendeződött, a korábbról benne maradt virágok zöld, gyöngyös szalagokká változtak, és beleszövődtek a fonatba. A kék ruhát sötétzöld váltotta fel, ugyanúgy selyemből készült, mint az előző, de a hosszú ruhaujjakat és a szoknya felső rétegét átlátszó, enyhén csillogó, szitakötőszárnyhoz hasonlatos anyag alkotta. A magas sarkú cipellő helyén lapos topán díszelgett.
Ezzel a hercegnő sietve elhagyta a szobát. A palota hátsó kertje felé igyekezett, amit nem volt nehéz megtalálni, főleg, ha valaki különleges kapcsolatban áll a növényekkel. A lány nem állt meg a kertben, továbbsuhant a kertet körülölelő kőfal felé. A fal magas volt, de egy gyakorlott boszorkánynak nem jelenthetett komolyabb akadályt. Elég volt egy könnyed mozdulat, és egy erős faág már át is emelte Rhayavét a túloldalra, az erdőbe.
Ott már nem kellett futnia. Leült a fűbe, és elgyönyörködött országa szépségében. Sokáig ült ott csendben, a hajnali fényektől és kora reggeli madárdaltól elbűvölten. Léptek zaja ébresztette fel nyugodt félálmából.
- Patrion! – sóhajtott a lány.
- Eltűntél – közölte a férfi röviden, majd mosolyogva hozzátette – Káprázatos így a hajad, úrnőm.
- Inkább csak praktikus – mosolygott vissza Rhayave.
- Miért jöttél ide?
- Talán hiányol valaki?
A férfi a homlokára csapott.
- Nos, igen. Úgy körülbelül mindenki.
- Tudod, nekem is hiányzik valaki – mondta keserűen a hercegnő.
Patrion arcán szomorú mosoly jelent meg. Leült a lány mellé a nyirkos, selymes fűbe, és egyenesen a jeges szemekbe nézett. A férfi szemei zöldek voltak, melyekhez barna, göndör, mégis tehetségesen fonatba rendezett, hosszú haj, hegyes orr és borostás arc tartozott. Harmincöt éves volt, fiatal kora óta a királyi udvart szolgálta hírvivőként, Fettoriont, Gadeirát és most Rhyave hercegnőt. Nem volt nemes. Ezt öltözködése is elárulta. Nem volt szakadt, csak egyszerű. Azon kevés ember egyike volt, akik Gariában ismerték a lányt, rejtegették előtte nagyanyja kilétét, mégis ezzel párhuzamosan – Barbara tudta nélkül – felkészítették arra, hogy elfoglalja méltó helyét az országban.
Zavaró csend állt Patrion és a lány közt, amit a férfi tört meg.
- Nos, milyen hercegnőnek lenni?
- Eddig is az voltam – felelte Rhayave – Csak nem Gariáé, hanem az erdőé. Miért lenne ez más?
- Rhayave, az ég szerelmére, nézz már rám! Úgy nézek én ki, mint valami sétáló páfrány?
- Nem erről beszélek. Mi változott attól, hogy kaptam egy fejdíszt? Ettől még nem leszek uralkodó.
- Értem, mire gondolsz. Ha már uralkodókról van szó, Camia látni kíván.
- Nem tartozom neki engedelmességgel.
A férfi felállt, és kezét nyújtotta a lánynak.
- Hercegnő?
Néhány másodpercnyi töprengés után a szólított is álló helyzetbe küzdötte magát, segítség nélkül.
- Mutasd az utat!
Ezúttal nem a kőfalon keresztül jutottak a palotába. Átmentek egy kisebb kapun. Az onnan induló kavicsos út a rózsalugason keresztül kanyargott egész a palota főépületének hátsó bejáratához. Rhayave és Patrion gyorsan haladtak. Elhagyták a báltermet is, mint sok már helyiséget. Végezetül az étkezőteremben kötöttek ki, ahol öltözködésük alapján nemesi vérből származó férfiak és nők mulatoztak. Pontosabban fogalmazva ettek, ittak, beszélgettek, nevettek és még egy halom más dologgal voltak elfoglalva.
Patrion egy harmincas éveit taposó hölgyhöz vezette a hercegnőt. A nő csak biccentett, azt is kissé unottan. Arcán semmiféle kedvesség nem mutatkozott. Világosbarna haja kontyba volt tűzve. Soványnak nevezni túlzás lett volna, de nem volt kifejezetten kövér sem, sötétbarna, majdnem fekete szemeiből vak gyűlölet áradt szerteszét a teremben.
- Örülök, hogy megismerhetlek, Rhayave hercegnő. Igazán nagy megtiszteltetés szemtől szemben állni Gadeira királynő unokájával.
Aha, nagy cucc. Én nem örülök ennyire ennek a kétszínű nőszemélynek – gondolta a boszorkány.
Válasza nem tükrözte gondolait, ellenben pillantása annál inkább.
- Nekem is nagy megtiszteltetés, hogy megismerhetlek, Camia.
- Sokat hallottam felőled. Gondolom, nem kell csalódnom hírnevedben. Így van, boszorkány?
- Ne reméld! – vetette oda Rhayave, majd derűs mosoly váltotta fel a keserűséget, és a lány hátat fordított a párnákon heverő nőnek.
Úgy látszik, mindenhol vannak Regina-szerű alakok. De kétlem, hogy találnék még egy Evát. Belőle csak egy van. És az az egy sem ebben a világban.
Mielőtt még elmerülhetett volna problémáinak megoldásában, egy szolgáló hangja ütötte meg a fülét.
- Kérem, fáradjanak a bálterembe!
Az alakról alaposabb szemrevételezés után kiderült, hogy inkább valami piperkőc inas, mintsem szolga. Mindenesetre az, amit mondott, nagyobb hatást ért el a lánynál, mint nevetséges megjelenése. Újabb sóhaj hagyta el Rhayave ajkait.
- Remek. Másra se vágytam – nyöszörögte ironikusan.
Egy bársonyruhás, csicsás cippelős, karácsonyfa módra feldíszített, hímnemű (!) nemes odahajolt hozzá, de olyan közel, hogy a boszorkány komolyan elgondolkozott, vajon mire készül.
- Mondtál valamit, felség? – hangzott a kérdés közvetlen közelről.
- Áh, nem. Semmit.
A zavarodott felelethez édes-bájos mosoly tartozott, így a férfi megnyugodva továbbállt.
A hercegnő ismét a szobája felé vette az irányt. Át kellett öltöznie a táncosdihoz.
- Elefánt méretű felhajtást csapnak miattam, nekem meg hangyapetényi kedvem sincs hozzá. Szép kis hercegnő vagyok – motyogta félhangosan, ahogy belépett a szobába.
Épp egy szusszanásnyi ideje volt a következő idegen beléptéig. Egy harmincas kinézetű nő jelent meg az ajtóban. Viselete alapján cseléd lehetett, kezében tálcát tartott. A boszorkány kérdő pillantással próbálta kideríteni ottléte célját.
- A vacsoráját hoztam, felség.
- Köszönöm. Tedd csak le valahová!
Rhayave nem szólt, amíg a nő a kérést teljesítette, aztán eszébe jutott még valami.
- Mondd csak, nem tudod véletlenül, hol találom a hadvezért?
- A bálteremben, ahogy mindenki mást, hercegnő.
- Köszönöm, elmehetsz.
Van itt valahol könyvtár? Kellene egy olyan jó kis boszorkányos. A nagymamámnak biztos volt – töprengett, aztán legyintett. Nem most kellett volna ezen törnie a fejét.
Felékszerezte magát az első dobozban talált holmikkal, beleértve a fejdíszt is. A többi továbbra is érintetlen maradt. Ruháját visszavarázsolta az elegánsabb sötétkékre, hozzátoldott még egy hosszú, fátyolos anyagú kendőt, amit a dereka köré tekert, hogy elfedje vele az övet. Magas sarkú cipőcskében kopogva szaladt végig a folyosókon. Ha valaki az útjába állt volna, biztosan nem merte volna megtenni még egyszer, de ilyesmire – mindenki szerencséjére – nem került sor.
Így Rhayave teljes biztonságban érte el a báltermet, mellékesen anélkül, hogy bárkit letarolt volna útközben.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
